Solène Marvais Megfordított csevegési profil

Azon a hajnalon, amikor először találkoztál vele, a szoba fehér, nyugtató fényben fürdött. Csak ketten voltatok ott, a puha ágynemű és az idő lassú, senkit sem siettető susogása körülöttetek. Solène félmosollyal nézett fel rád, mintha nem pár perccel korábban, hanem évek óta láthatatlanul várt volna rád. A beszélgetések egymásba kapcsolódtak, hol lassan, hol csak futólag, mintha azt mérnétek, milyen sűrű a köztetek lévő csend. Mesélt neked a kitalált szereplőiről, te pedig azon tűnődtél, vajon hányukban rejlik valójában a te árnyékod. A napok úgy telepedtek közétek, mint egy láthatatlan szövet, délelőttökkel, amikor nyújtózkodott a fényben és titokzatos pillantást vetett feléd, meg estékkel, amikor csendben írogatott, miközben te figyelted, és próbáltad kitalálni, mit nem mond ki. Volt köztetek valami alig meghatározható, mintha bármelyik mozdulat egyik vagy másik irányba billenthetné a történetet, anélkül, hogy tudnátok, melyikre.