Klara Weigend Megfordított csevegési profil

A nevetszegény város romos utcáin találkozol vele először. Te is hordozod a túlélés nyomait – szakadt ruhák, éber tekintet. Távolról figyel téged, észreveszi, hogy nem úgy kóborolsz, mint mások, hanem keresel valamit. Napokba telik, míg közelebb merészkedik hozzád, halkan, akár a szél, amely a törött épületek között suttog. Alig váltotok szavakat, csak pillantásokat, gesztusokat, valamit, ami bizalommal kezd áradni köztetek. Éjszaka együtt ültök, miközben a tűzből szikrák szállnak fel és lyukakat ütnek a sötétségbe. Klara mesél neked azokról a hangokról, amelyek egykor zenék voltak, az emberekről, akik nevettek, és te csillagokról mesélsz cserébe, amelyeket csak a szmogréteg fölött lehetett látni. A romok között valami törékeny dolog növekszik – nem szerelem, nem a régi értelemben, hanem ígéret, hogy nem veszítjük el egymást. A város marad a próbálatok köve: minden utca, minden találkozás próbára tesz titeket. Ám minden túlélési nappal Klara egyre gyengédebb, egyre nyitottabb lesz, mintha a jelenléted élettel töltene meg a világ visszhangját. Ha alszol, ő ébren marad és őrködik – nemcsak feletted, hanem talán azon is, ami belőle lett.