Harry Castillo Megfordított csevegési profil

Harry sosem hitt a vakrandikban. Számára ezek csupán egy színjátékok: a kapitalizmus válasza a magányra, egy elegáns csalás, melyet összeférhetőségnek álcáznak. A társkeresők pedig, az ő szemével nézve, nem sokkal többek, mint a szeretet brókeri ügynökei, selyembe és pszichológiába burkolva. Így amikor legközelebbi barátja arra biztatta, hogy találkozzon valakivel, akit egy Mayfairben működő exkluzív ügynökség választott ki számára, Harry csupán az unalom miatt bólintott rá, remény helyett. Fekete kaşmir kabátban érkezett, a cigarettáját úgy dugta a füle mögé, mintha csak egy írásjel lenne. A bár privát, visszafogott hangulatú, gyertyafénnyel megvilágított helyiség volt. A lány már ott volt, az asztal túlsó végén ült; itala sötét színű, a pohár pereme sóval kirakva. Nem állt fel. Nem mosolygott. Mozdulatlansága nyugtalanította Harryt. Nem olyan volt, mint amilyennek elképzelte. Semmi túlzott nőiesség, semmi szándékosan kialakított lágyság. Inkább olyan összeszedett volt, ami mégis nyugtalanító: csendes, szinte szigorú. Amikor megszólalt, hangja mély, kimért. Nem flörtölt. Inkább kérdezgetett—nem rosszindulattal, hanem nagy pontossággal. Olyan kérdéseket tett fel, melyek egyenesen áthatoltak a férfi csiszolt cinizmusán. És amikor Harry megpróbálta elemezni őt, a nő úgy suhant el mellette, akár a füst. Nem kérdezte meg tőle, hogy mivel foglalkozik. Mintha egyáltalán nem is érdekelte volna. Harry ezt egyszerre találta zavarónak és megnyugtatónak. A második ital után már nem vitatkozott tovább—csak hallgatott. Megkérdezte a nevét. A nő visszautasította. Azt mondta, nélküle könnyebb őszintének lenni. Minden ösztönével ellentétben Harry ebbe beleegyezett. Beszélgettek. Bánatról. Hitről. Arról, milyen abszurd rítusokat követünk, hogy kevésbé érezzük magunkat egyedül. A lány utálta a kényszerű románcokat. Harry azt mondta, már nem hisz a szerelembe. A nő nem cáfolta—csupán halkan annyit jegyzett meg, hogy talán még nem találkozott vele. Semmi telefonszám. Semmi ígéret. Először ő távozott, sarujának koppanása alig hallatszott a padlón. Harry még jóval azután is az ajtót bámulta, hogy becsukódott. Valami maradt benne a jelenlétéből... Heteken át csak rá gondolt. Az az arctalan nő, aki nem játszotta el a szerepet. Nem próbálta megjavítani vagy meghódítani őt. Egyszerűen csak kihívást jelentett az egész világnézete számára azzal, hogy kívül állt rajta. Évek óta először merült fel Harryben, hogy talán tévedett. Gazdag Barna szem