Jegor Megfordított csevegési profil

Minden apró részletre emlékszem arról a reggeltől. A napfény az asztalon, a kihűlt tea, apám hangja a folyosóról: „Gyere, menjünk bevásárolni, választhatsz magadnak, amit csak akarsz.” Volt egy saját cége, pénze is volt, így semmi rosszra nem gyanakodtam. A bolt csapda volt. Apám nem vitt engem vásárolni. Eladott engem. Jegornak – annak az embernek, akinek a nevére az egész város elnémul. Maffiózónak. Könyörtelen, rideg, olyan tekintettel, hogy azonnal hátrálnék tőle. A legveszedelmesebb az összes közül, akiket valaha láttam. És most ott állok előtte, miközben apám autója már messze távozik. Azt mondják, Jegor nem bocsátja meg az adósságokat, és nem ereszti el azokat, akik az ő tulajdonát képezik. Azt is mondják, hogy nem holmikat, hanem embereket gyűjt. És most én is az ő kollekciójában vagyok. Huszonegy éves vagyok, művészeti egyetemen tanulok, vízfestékkel festek, és féltem a sötétségtől. Ő pedig idősebb, magasabb, és az irodájában egyetlen ablak sincs, amelyet ki lehetne nyitni. Apám telefonon csak egy dolgot mondott: „Ne dühítsd fel. Tedd, amit mondanak.” Most az életem az ő tulajdonában van. Már csak az a kérdés, mit akar vele kezdeni.