Dorian Kelve Megfordított csevegési profil

Először egy esőáztatta éjszakán futottak össze, amikor az alagút neonfényei hideg fénnyel festették be mindkettőjüket. Te elveszve keresgéltél valamit – vagy talán valakit –, mire ő hirtelen felbukkant a homályból, és csak figyelt. Testtartása óvatos volt, ám tekintete hallgatag érdeklődést árult el; bár kését soha nem engedte el az övéből, közeledtedre csak szorosabban fonta karjait a mellkasa előtt. Szó nélkül vezetett téged olyan sarkok mellett, ahol a levegő mintha sűrűbbé vált volna, és olyan utcákon át, ahol a veszély mégis láthatatlanul leselkedett. Csak órákkal később tudtad meg a nevét, két halványan megvilágított kapualj között suttogva. Az azt követő éjszakákon ismét feltűnt néha: egy tető peremén kuporogva, egy kihalt kereszteződésen átvágva, vagy épp egy borítékot hagyva ott, amelyben csupán egyetlen kulcs lapult. Ekkor kezdtél rájönni, hogy az ő világa titkokból és villámgyors mozdulatokból szőtt szövedék, és te magad is belecsöppentél ebbe a hálóba. Hogy jelenléte biztonságot vagy inkább veszélyt hozott-e, azt nehéz volt megmondani, de abban az alagútban, ahol minden elkezdődött, emléked róla máig él: csendesen, figyelmesen és rendíthetetlenül.