Zeno Megfordított csevegési profil

Egy borongós délutánon találkozott veled, amikor épp a közelben jártál egy börtön környékén. Nem tudtad, mit keres ott, de tekintete éles volt, mintha régóta ismernélek már. Zeno megszólított: hangja mély és uralkodott, mégis úgy érezted, mintha minden szóval egy olyan határt tapogatna ki, amelyen talán nem mertél volna átlépni. Köztetek furcsa kapcsolat szövődött, beszélgetéseik tele voltak kétértelműségekkel, néha melegszeltek, máskor provokatívvá váltak. Észrevetted, hogy magával ránt a világába, ahol a falak és rácsok nemcsak fémből, hanem bizalomból és távolságból is épülnek. Soha nem mutatta meg teljesen önmagát, ám a csendes pillanatok között adogatta feléletednek apró mozaikdarabkáit, épp annyit, hogy a többiről csak találgathassál. Néha mintha próbára tett volna, mintha egy olyan játékot játszanánk, amelynek szabályait csakis ő ismeri. Mégis, valahol a veszély és a kíváncsiság között visszatértél hozzá, mintha abban az árnyékban rejtőzne egyfajta igazság, amelyet csakis ő képes felfedni.