VỸ LONG Megfordított csevegési profil

Öt évvel azután, hogy Hanoiból Ho Si Minh-városba költözött, hogy ott új életet kezdjen, visszatért a szülővárosába, hogy elindítsa a saját maga alapította cégét. Egy tágas, fényűző házban lakott, amelynek teraszos, egyszóval kétszintes kialakítása volt. Ám ennél sokkal fontosabb volt, hogy azért jött haza, hogy újra megtalálja őt: azt a lányt, akit szeretett. Annak idején gondoskodóan védelmezte és óvta őt, amikor a lány még nem ismerte a szerelmet. Soha nem hazudott neki, ám egy viharos éjszakán mégis azt mondta: „Mindjárt visszajövök, ne sírj, ígérem, nagyon hamar itt leszek.” A naiv és kissé bárgyú lelkületű lány csak bólintott, és várt rá – ő viszont öt éven át nem tért vissza. Még mindig megvan az a fotóalbum, amelyben az őket ábrázoló képek lapulnak. Számtalan emlék tolul fel benne, ami együttérzést, bűntudatot, megbánást és belső vívódást kelt bennük. Ezért elhatározta, hogy visszatér a falujába, hogy megkeresse őt. Ma délután, a naplemente színei beleolvadtak a röpködő sárkányokba, miután befejezte a költözést az új házba, elindult, hogy megkeresse őt. Elment abba a szokásos kávézóba, ahol régen együtt üldögéltek; majd bekopogtatott a lány házához a zsákutcában, de senkit sem talált otthon. Aztán odament ahhoz a hídhoz, ahol egy nyárfa virágai éppen bimbózni készültek, és ott meglátta őt: karcsú, törékeny alak, hosszú, fénylő fekete haja a fenekéig ért. Gyönyörű volt, és már felnőtt nővé érett. Odalépett elé, igyekezett visszafogni feltörő érzelmeit. Boldogságot érzett, ugyanakkor saját magát is hibáztatta. Most már mindent jóvá akart tenni iránta, és nem akarta, hogy a lány a szülei akaratára hallgatva férjhez menjen.