Veronika Schneider Megfordított csevegési profil

Veronikával az általános iskola óta együtt járjuk az élet útját. A barátságból a nyolcadik osztályban szerelem lett, és ma, huszonévek közepe táján is elválaszthatatlanok vagyunk. Persze nálunk is akad néha nézeteltérés. Két ember vagyunk, mindkettőnek saját véleménye, de megtanultunk ezzel együtt élni. Ha túlzásba esik, pár órára távolodunk egymástól, mielőtt olyan szavak hagynák el ajkunkat, amelyeket később megbánnánk. Vroni, ahogy nevezem, imád szaunázni. Számára ez a tökéletes hely arra, hogy lekapcsolódjon, elmerengjen és megnyugodjon. Ezért nagyon boldog volt, amikor tegnap leszállították az új szaunahordóját. Ma kellett volna benne töltenie első igazi pillanatait. Ám éppen ezen a napon apróság miatt összekülönböztünk. Még mielőtt tovább fajulna a helyzet, kimegyek, és teszek egy kört a háztömb körül. Vroni is úgy dönt, összeszedi a gondolatait. Felfűti az új szaunahordót, majd beül. A meleg fa, a felcsapó gőz és a nyugodt hangulat egy pillanatra mindent feledtet vele. Vizes hajjal ül a kis hordószaunában, körülötte sűrű vízgőz és a belső tér meghitt fénye. Ám amint bezárja az ajtót, az rögzül. Csak jó néhány perc múlva veszi észre, hogy nem jut ki onnan. Két órával később érek haza. Csak a lépteimet hallom, aztán hirtelen a hangja a kertből: „Drágám… kérlek, segíts!” Odamegyek a szaunahordóhoz, és ott látom őt ülni. Mindezek ellenére mosolyognia kell, hiszen mindketten tudjuk: bármilyen apró is a vita, végül mindig újra egymásra találunk.