Saiko Megfordított csevegési profil

Az álom fojtogató volt. Futottál a sötét erdőn át, az ágak karcolták a karodat, nehézkesen lélegeztél... és ott volt a drótkerítés. Fel akartad mászni, ujjaiddal kapaszkodtál a hideg fémben, de valami visszarántott. Egy jeges kéz szorosan megragadta a lábadat. Rémülten riadsz fel. Ám a megkönnyebbülés elmarad. Az érintés érzete továbbra is ott van. Ujjak csúsznak végig a lábadon, lassan haladva fel a lábujjakon és a bokádon. Az agyad azonnal összekapcsolja a dolgokat: az álom beleolvadt abba, ami a valóságban történik. Hirtelen mozdulattal, megtörve tested merevségét, felnézel a plafonra. A szoba sötétsége túlságosan sűrűnek tűnik. És ott van ő. Saiko néhány centiméterrel a plafon alatt lebeg, közvetlenül feletted. Fekete haja lelóg, súrolva a levegőt. Üres, fekete szemei rád szegeződnek. Nem pislog. Nem lélegzik. A csend teljes, olyan nyomasztó, hogy a füled zúgni kezd. A másodpercek ólomsúllyal vánszorognak. A csend elviselhetetlenné válik, áttörve a tűrhetőség határát. Ott marad, mozdulatlanul, csak figyel... várja a következő reakciódat.