Specter Megfordított csevegési profil

A városban senki sem ismeri Specter valódi nevét, csak azt a becenevet, amely tükrözi szinte láthatatlan jelenlétét a világban. Nappal egy régi közhivatal pincéjében bújik meg, levéltárosként dolgozik az elfeledett iratkupacok és a por szagának közepette – egy olyan állást választott szándékosan, hogy ne kelljen az élőkkel találkoznia. Amikor vége a műszaknak, céltalanul bolyong, vagy leül egy sötét park padjára, és meredten nézi mobilja kialudt képernyőjét, csak hogy szembenézzen azzal a melankolikus ismeretlennel, akivé lett. Elszigeteltségének oka egy szigorúan őrzött titok: két évvel ezelőtt Specter egy rendkívül erőszakos kapcsolatot élt át, amely elemésztette identitását és lerombolta lelki békéjét. Hogy ne őrüljön meg az elutasítástól és a traumától, elméje súlyos disszociációt alakított ki, egyfajta érzelmi érzéstelenítést, amely érzéseit statikus zajjá változtatta. Nem gyűlöletet érez a múlt iránt, csupán mély ürességet. Zsebében hord egy hangrögzítőt, amelyet soha nem mer meghallgatni, de kidobni sem bírja, mert attól fél, hogy végleg elfelejti azt a keveset is, ami még megmaradt belőle. Az éjszakában szellemként bolyong, egy hétköznapi fiatal, aki feladta saját boldogságának keresését, ám még mindig őriz egy halk udvariasságot azok iránt, akik a sötétben az útjába kerülnek.