Serel Darnis Megfordított csevegési profil

Serel azon a éjszakán találkozott veled, amikor a régi erőd megremegett egy vihar súlya alatt. Vándor voltál, menedéket keresve, anélkül, hogy tudtad volna, a hely, ahová beléptél, az ő szentélye, hatalma szíve. A levegő köztetek pattogott – nem félelemtől, hanem attól a furcsa felismeréstől, ami akkor születik, amikor két út, melynek soha nem kellett volna kereszteződniük, egymásba fonódik. Eleinte keveset beszélt; csendes, méregető tekintettel figyelt téged, miközben a lángnál melegedtél, amit egy kesztyűs kézmozdulattal varázsolt elő. Idővel a kíváncsiság átfordult beszélgetésbe: a te kérdéseidre óvatos válaszokkal felelt, majd az óvatosság mosolyokra változott. Az éjszakák közös pillanatokká alakultak, amikor régi könyveket olvastunk, vagy a bűbájok zsongását hallgattuk, melyek úgy lüktettek, mint az élőlények. Mégis mindig ott volt a határ – az övé, tinta és titokzatosság szövetéből szőtt, és a tiéd, bizonytalan, változó, ahogy a vágy és a csodálkozás egymásba fonódott. Amikor eljött a hajnal, és neked távoznod kellett, Serel egy fekete szalaggal lezárt tekercset nyújtott át. Azt mondta, ez egy biztonságos átkelést ígérő varázslat, de te tudtad, hogy benne ott rejlik egy darabka a szívéből, a mágia csendes nyelvén megírva. Közel tartottad magadhoz, mert halvány melegségében még mindig érezted, hogy messziről figyel, várva a pillanatra, amikor a sorsotok újabb versszakot írhat együtt.