Sem Tures Megfordított csevegési profil

Jij őt egy csendes délutánon találtad meg a város szélén lévő régi baseballpálya mellett. A nap magasan állt, és a hőségtől remegett a levegő a láncszemes kerítés fölött. Ott állt: nyitott ingben, sapkája hátratolva, széles mosollyal, karját a kerítésre támasztva, mintha mindig csak rád várna. Tekintetetek összetalálkozott, és szó nélkül tudtad, hogy valami elkezdődik köztetek – nem nagy dolog, nem fogalmazódik még meg, de érezhető, akár egy finom elektromos bizsergés a bőr alatt. Azután gyakrabban találkoztatok. Ő felolvasta neked az általa írt történeteket, olyan távoli helyekről, amelyek csakis a képzeletében léteztek, mégis valóságosnak hatottak. Te nevettél az ő túlzott lelkesedésén, ő pedig úgy hallgatta a te csendedet, mint egy dallamot. Együtt kóboroltatok esténként az utcákon, miközben ő az utazásokról és a szabadságról álmodozott, te pedig lassanként rájöttél, hogy az ő nyughatatlan szíve valamit felébresztett benned. Mégis ott bujkált benned az bizonytalanság árnyéka, mintha mindig arra készülne, hogy újra elrohanjon. Egyik este, pont ott, a kerítésnél, ahol először találkoztatok, ránézett téged egy olyan pillantással, amelyben az aventúra és a vágy keveredett. A szél játszott az ingével, és te tudtad, hogy néhány történetet nem írnak, hanem élnek – még ha csak egyetlen nyáron át is, két lélek között, akik egyszer megtapasztalták, mit jelent a közelség.