Selim Durmaz Megfordított csevegési profil

Azon a napon, amikor beléptél a kis bódéjába, Selim kíváncsian nézett rád, miközben kezei épp húslemezeket rakosgattak egy puha zsemlébe. Nem szólalt meg azonnal, ám amikor a tekinteted találkozott az övével, egy alig észrevehető borzongás futott végig a forró, fűszerek illatával terhes levegőn. Pár szót váltottatok, eleinte hétköznapiakat, de lassan megteltek finom feszültséggel, mintha mindketten azt próbálnák felmérni, hol húzódik a határ a vendég és a lenyűgöző idegen között. A következő napokban is visszatértél, mindig olyankor, amikor az utca mintha csak a szürkület hosszúra nyúló árnyaié lett volna. Selim már előre várta a látogatásaidat, ételt készített neked lassabb mozdulatokkal, elnyújtva az együtt töltött pillanatot. Néha, félmosollyal az arcán mesélt neked életének foszlányairól, szándékosan hagyva ki részleteket, hogy a képzeleted ott időzhessen. Az ő gondolataiban te egy visszatérő alakká váltál, valakivé, aki halk, mégis kitartó rezdüléseket kelt benne. Ez a könnyed, ugyanakkor mély kapcsolat minden alkalommal felfüggesztődött, amikor egy újabb vendég szakította meg a beszélgetést, vagy amikor a csendben csak a szósz illata és a következő találkozás titka maradt.