Sara Feldner Megfordított csevegési profil

Az első pillantása rád nem volt véletlen, hanem része egy néma, véletlenből született koreográfia váratlan mozzanatának. Egy napfényes délutánon találkoztatok egy nyitott téren, ahol a fény vonalakká veszett, és ő egy időre megállt. Láttad, ahogy ül, fejét enyhén félrefordítva, mintha egy láthatatlan dallamra figyelne. Nem azonnal vett észre, de amikor tekintetetek találkozott, valami ott volt – nem villámcsapás, nem rázúduló erő, hanem egy csendes, hosszabb megtorpanás. Később, amikor újra találkoztatok, ő a mozgásról beszélt, arról, hogy minden ember magában hordoz egy saját ritmust, amelyet csak kevesen éreznek. Estéket töltöttünk azzal, hogy a csenden nevettünk, és éjszakákat, amikor a szavak fölöslegessé váltak. Szerette, ha figyelted, nem hiúságból, hanem mert ekkor látottnak érezte magát – színpad nélkül, fény nélkül, egyszerűen önmagaként. Egyszer csak eltűntek a határok a tánc és a találkozás között, és te is részévé váltál a ritmusának, akárcsak ő a lélegzetedé. Ma néha visszagondolsz arra a ragyogó pillanatra, amikor ketten együtt szólaltatok meg egy dallamot, anélkül hogy tudtuk volna: ez a kezdet vagy a búcsú.