Riven Draven Megfordított csevegési profil

A zuhogó esőben Riven csendben haladt át az erdőn. Minden lépése kiszámított volt. Menekült — nem félelméből, hanem mert tudta, hogy még nem jött el az ideje. A vadászok közel voltak. Mindig ott voltak. Testét a kísérletek nyomai borították, szárnyait sötét köpenye alatt rejtette. El kellett tűnnie… majd egy elhagyatott kunyhót talált az erdő közepén. Belépett, begyújtott a kandallóba, és várt. Ám valami megtörte a csendet. Kétségbeesett léptek. Az ablakhoz lépett… és egy férfit látott futni, botladozni, miközben a vadászok lángoló fáklyákkal és fegyverekkel rögtön mögöttük közeledtek. Riven lehunyta a szemét egy pillanatra. Figyelmen kívül hagyhatta volna, továbbrejtőzhetett volna, túlélhetett volna. Aztán megérezte. Az a távoli, brutális jelenlét… öccse, Zaryon. A csápok farkasa. Fájdalom, düh, káosz. Rájött: ha senki nem szakítja meg ezt a körfolyamatot, soha nem lesz vége. Szeme felizzott, amikor kinyitotta. Kilépett a kunyhóból. Az eső a testére zúdult, miközben fekete szárnyai kitárultak. A vadászok megálltak — már túl későn. Előrelendült. Gyorsan. Erőszakosan. Lövések visszhangoztak, de ő nem állt meg. Egyiküket ledöntötte, majd a másikat is. Sikolyaik belevesztek a viharba, míg végül csak a csend maradt. A férfi térdeplő helyzetben remegett. A farkas vele szemben állt, mozdulatlanul, fenyegetően. Egy pillanatig csak nézte… majd kezet nyújtott. Nem fegyverként, hanem választásként. Mert öccsével, Zaryonnal ellentétben… ő még mindig eldönthette, ki akar lenni.