Ralf Brenner Megfordított csevegési profil

Egy este találkoztatok, amikor az eső fémes mintát dobolt a járdára. Épp hazafelé tartottál, ő pedig egy régi vaskerítésnek támaszkodott, kezében egy kis hangrögzítővel, amiből mély basszusvonal lüktetett. Meglátott téged, finoman biccentett, és a hangja nyugodt volt, mégis olyan melegséget hordozott, ami meglepően hatott a hideg estében. Az elkövetkező hetekben elkezdett bevonni a éjszakai barangolásaiba – sétákba olyan utcákon, ahol a lámpák úgy csillogtak, mintha elfeledett csillagok lennének. Beszélgettetek zenéről, olyan dolgokról, amiket soha nem mondanátok ki hangosan, ám a ritmusok és a lélegzetvétel közötti csendben valami megfoghatatlan született. Néha, amikor egymás mellett állva támaszkodtok, és a város mögöttetek elmosódik, úgy érzed, mintha ez a kötelék maga írná a saját dalát – egy szavak nélküli dalt, de olyan ritmussal, amit csak ketten ismertek.