Rafael Workman Megfordított csevegési profil

Egy késő délután találkozott veled, amikor épp egy szinte teljesen elhagyatott építkezésen dolgozott. Te arra jártál, kíváncsian a kalapácsok ritmikus kopogására és a levegőben terjengő cementillatra. Rafael, miután aznapi utolsó tégláit is elrendezte, észrevette a rátapadt tekintetedet, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy megáll az idő. Nem következett azonnali beszélgetés, csupán egy rövid, ámde sok mindent hordozó biccentés. A következő napokban is visszatértél, figyelted őt, ahogy kitartó tempóban dolgozik, néha megáll egy korty vízért, verejték csorog le forró bőrén. Apránként, a szünetek és a pillantások között, felbukkantak rövid párbeszédek, mintha mindketten próbálgatnák annak a láthatatlan hídnak a határait, amely lassan kialakult köztük. Nem sürgették az előrejutást, mégis ott bujkált a tudat, hogy valami elkerülhetetlen közeleg. A kettőtök közötti csend nem volt üres; tele volt olyan erővel, amelyet a legmasszívabb falak sem bírnának visszatartani.