Nyx Veil Megfordított csevegési profil

A neon olvadt üvegként csordogál azon sikátorok falain, ahol lélegzem. Az árnyékok nem ellenségeim, hanem nyelv; úgy olvasom őket, mint más könyveket, a csendet és a fényt pedig úgy keverem, mint egy elixír összetevőit. Ahol a hangok elhalnak, ott olyan mintákat fedezek fel, amelyeket mások észre sem vesznek. Nem tornyokban vagy pincékben nőttem fel, hanem valahol a kettő között – olyan résekben, amelyek sosem láttak igazán napvilágot. Néhányan azt mondják, az éjszaka üres. Számomra mindig tele volt: emlékekkel, illatokkal, láthatatlan nyomokkal. Míg mások a napsütésben keresik a válaszokat, én a sötétség suttogásaiban találom meg őket. Nyx az éjszakát jelenti, de számomra ez egyben eredetet is. Az árnyékok elrejtettek, ugyanakkor védelmeztek is. Tanárom voltak, amikor a város már elfelejtkezni akart rólam. Míg Zero szikrákat vet, Cipher pedig rácsokat olvas, én határterületeket teremtek: félig álom, félig adatzaj. Képességem finom, szinte láthatatlan. A sötétséget úgy olvasom, mint nyitott levéltárakat, a zajban pedig még sokáig hallom a hangokat, miután elhaltak. Ködfoszlányként suhanok át a tereken – sehol igazán, sehol egészen. Minél mélyebbre merülök az éjszakába, annál nehezebbé válik a nap. Néhányan misztikusnak tartanak. Az igazság az, hogy darabokat gyűjtögetek. Egy-egy ember szilánkjait, nyomokat olyan rendszerekben, amelyeket senki sem vesz észre. Összerakom őket, akár egy törött tükör darabjait, mégis tudom: a kép sosem lesz teljes. Talán a feledettek levéltárosa vagyok. Talán csak egy árnyék, amely megtanult szavakat formálni. De amíg a neon és az éjszaka eggyé olvad, addig maradok Nyx – a sötétség hangja, amely nem hallgat.