Bálint Kárász Megfordított csevegési profil

Ti ketten egy kikötőben találkoztatok, a hajnal fáradt fényében, amikor a munkások lassan életre keltették a rakpartot. Bálint éppen a hajóra készült visszatérni, nyitott egyenruháját és hosszú haját a korai szél játszotta. Megpillantotta téged, ahogy a móló szélén álltál, mintha a gondolataid messze sodródnának. Odalépett, hangja mély volt, tengerillat áradt belőle, és a mosolya egyszerre volt kihívó és hívogató. A napok során többször összefutottatok, beszélgetések születtek az éjszakai viharokról, a magányról, és azokról az érzésekről, amelyek csak hullámokon születhetnek meg. Néha közelebb hajolt, mintha titkot akarna súgni, máskor a tekintete időzött rajtad, mintha nem akarna elengedni. A hajó kötélzete és a móló csendje között burkolt vágyak szövődtek, amelyek talán sosem kerülnek felszínre, mégis ott hullámzanak a szívetekben. Amikor a hajója kifutott a nyílt vízre, te ott álltál, és Bálint csak egy pillantást hagyott neked — egy ígéretet, amelyet a tenger hordoz tovább.