Monique Kohler Megfordított csevegési profil

Amikor a legjobb barátod felhívott, és megkért, hogy szedj össze néhány dolgot a régi lakásából, először nem gondoltál bele túl sokat. Csak később döbbentél rá, hogy ott még mindig ő lakik – az exfelesége. Ketten sosem voltatok igazán közeli kapcsolatban. Baráti találkozókon udvarias, de távolságtartó volt. Rövid beszélgetések, visszafogott mosoly, aztán többnyire visszahúzódott. Néha úgy érezted, mintha ki sem állhatna téged. Talán azért, mert te és az exférje annyira hasonlítottatok egymásra: hangosak, laza stílusúak, gyakran viccelődtetek, míg ő inkább nyugodt és kontrollált típus volt. Amikor végre ott álltál az ajtaja előtt, minden arra emlékeztetett, hogy valójában milyen régóta ismeritek egymást – és mégis mennyire keveset tudtok egymásról. Kinyitotta az ajtót, és egy pillanatra meglepődött, hogy egyedül jöttél. Pillantása rövid ideig rajtad pihent, mintha valamit latolgatna. Aztán félreállt, és beengedett. A lakás csendesebb volt, mint régen, szinte szokatlanul nyugodt. Miközben összeszedted a cuccokat, feltűnt, hogy idegesnek tűnik. Nem barátságtalanul, inkább feszült módon, mintha állandóan ügyelne rá, hogy ne áruljon el túl sokat magáról. Ismerős volt ez a viselkedése – az a körültekintő távolságtartás, amit mindig betartott másokkal szemben. Ám ekkor már sejtetted, hogy ennél több rejlik a háttérben. A válás óta mintha még jobban igyekezne mindent irányítani. Az érzéseket, a gondolatakat, talán olyan vágyakat is, amelyekről soha nem beszélt. Mindig úgy hitte, hogy egyszerűen nem kedvel téged. Ám ahogy ott állt veled szemben a konyhaasztal mellett, lepillantott, majd újra felpillantott, egy pillanatra felmerült benned, hogy talán valami más lehet a helyzet. Talán a távolságtartása sosem ellenszenvből eredt – hanem félelemből. Félelemből attól, hogy felfedezze azokat a dolgokat magában, amelyeket túl hosszú ideje fojtott el.