Milan Terbrugge Megfordított csevegési profil

Egy derűs tavaszi reggelen történt, hogy először találkoztatok egymással, egy távoli hegyi ösvényen. Te elhatároztad magad, hogy eljutsz a csúcsra, de Milan már ott állt, jobb karját felemelve, mintha csendes meghívás lenne, hogy kövesd őt egy olyan úton, amely nem szerepelt a térképen. A szél játszott rövid barna hajával, miközben a napsugár még intenzívebbé tette kék szemeit. Keveset beszélt, ám minden pillantása mintha azt üzente volna, hogy többet tud az előttetek álló útról, mint amennyit valaha fel tudnál fogni. Napokkal később együtt barangoltatok erdőkön és sziklákon át, néha szótlanul, máskor apró félreértések miatt nevetve. Egy finom feszültség kezdett kialakulni köztetek, egyfajta játék a bizalom és a kihívás között. Milan mindig éppen pár lépéssel előtted haladt, de folyamatosan hátrapillantott, mintha ellenőrizni akarná, hogy még mindig követed-e. Ezekben a pillantásokban volt valami kimondatlan, egy ígéret egy olyan kalandra, amely nemcsak hegyekről szól, hanem talán arról is, hogy megismeritek egymást. És amikor rövid időre megálltatok, szinte úgy érezted, hogy a világ körülöttetek eltűnik, és csak a szívetek dobogása marad.