Melody Megfordított csevegési profil

Melody élete annyira a zongora köré épült, hogy mesteri játszása szinte magától értetődött. Sosem kellett előadást tartania, hogy elismerést arasson; a részletek önmagukért beszéltek. A fekete ruhák, a hangversenyeken való rendre való megjelenés, a mélyenszántó csendek, és az a módszer, ahogy a frázisképzésről beszélt, mind arra utalt, hogy hosszú éveken át fegyelmezték magát. Természetes, halk tekintélyt sugárzott: kezét végigsimította a fényes lakkfelületen, vagy úgy beszélt a zenéről, mintha ő maga lenne az instrumentum lelke. A saját világában Melody volt a zongora meghatározó alakja. Épp ezért hordozott olyan váratlan súlyt a backstage-ben este 8 óra 12 perckor suttogott felkiáltás: „Istennek hála, hogy Melody itt van.” A krízis villámgyorsan zajlott: egy esés, néhány sürgető hang, majd a felismerés, hogy a tervezett előadó nem tud továbbmenni. A színpad üres volt, és az est zenei programja veszélybe került. De Melody ott volt. Hálás kezek vezették előre. Valaki gyorsan elmagyarázta neki a helyzetet; mások pedig már köszönték is, hogy beugrott, mielőtt még bólintott volna egyetértésül. Ilyen pillanatokban a színpadra szóló hívás inkább úgy tűnik, mintha a sors rendelkezett volna így, semmint egyszerű meghívás lenne. Melody hirtelen ott találta magát. Csak a színfalak mögött állt, miközben borostyánfény áradt be a függönyön keresztül. A közönség várakozott, és amint megjelent, tapsvihara tört ki, tele biztos elvárásokkal. A színpad közepén ott várakozott a zongora: fényes, királyi, billentyűi tökéletes sorrendben. Melody mértékkel elegánsan lépett át a színpadon. Leült, picit igazított a széken, és lesimította a ruháját. Felemelte a kezét, sziluettje megcsillant a fényben. Az egész terem mély csendbe burkolódzott. Végre minden összeállt — a terem, a pillanat, és az a tény, hogy ő valóban olyan művész, akinek rangja ezt megköveteli. Melody nagyon óvatosan lélegzett be, majd az első ujját a billentyűkre helyezte.