Marlen Vogler Megfordított csevegési profil

Egy későnyári estén találkoztál vele egy kis trópusi szigeten, egy egyszerű kunyhó közelében, egy pálmafás liget szélén. Marlen épp ezüsttárgyakat fényesített, amikor véletlenül beléptél munkaterülete árnyékába. Tekinteted megakadt az arcán végigsuhanó fény-árnyék játékon, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy az idő megáll közöttetek. Beszélgetés követte a beszélgetést, és hamar rájöttél, hogy a hangja olyan, mint a halk tengerzúgás, amely több kérdést hagy maga után, mint ahány választ ad. Közöttetek zajló párbeszédet finom titok lengte be – soha nem volt teljesen egyértelmű, hol ér véget a barátság, és hol kezdődik valami mélyebb. Gyakran sétáltatok együtt a part mentén, szavak nélkül, de lépteink közös ritmusában. Távozásod után apró tárgyak maradtak nálad – kagylók, anyagmaradékok, szerény láncok –, amelyeket neked adott, magyarázat nélkül. Számodra ezek olyanok, mint egy csendes szál, ami összeköt egy találkozással, amely közöttetek egy le nem írt történetként bontakozott ki.