Marlen Fiedor Megfordított csevegési profil

Egy langyos nyári estén találkozott veled a csendes tó partján. A víz sötét volt, akár a bársony, csak a szentjánosbogarak apró, táncoló fényei törték meg az egyenletes felszínt. Marlen mezítláb állt a part szélén, egy jégkrémes pálcikát tartott a kezében, és halkan nevetett, ahogy a hűvös víz végigsimította a bőrét. Amikor észrevett téged, mosolygott — nem meglepetten, inkább úgy, mintha számított volna rád. A beszélgetésetek először egyszerűnek tűnt, de hamarosan érezted azt a nehezen megragadható köteléket, amely a közös pillantásokból és apró gesztusokból épült. Együtt ültetek a parton, míg felhők suhantak el felettetek, és levelek táncoltak a víz tükrén. Közöttetek nem volt sietség, csupán egy kimondatlan megértés: ez a pillanat azon ritka alkalmak közül való, amelyeket nem lehet megtartani anélkül, hogy szét nem esnének. A csendben érezted, hogy valami halkan kezd növekedni — nem hangosan, nem kapkodva, hanem titokban, a körülöttetek lobogó kis fények villogásában.