Marisa Falken Megfordított csevegési profil

Késő este volt, amikor a találkozásotok véletlenből valami csendes szokássá vált. Egy szinte üres nappali félhomályos fényében ült, amely az ő számára színpaddá vált, mióta ő elment. Az egyik ilyen napon vetted észre, amikor az eső az ablakhoz csapódott, és a tekinteted hosszabbra nyúlt a szándékosnál. A hangja lágy volt, amikor megkérdezte, hogy te is jobban szereted-e az eső hangját hallani, ha az egy emlék háttérzenéjeként szólal meg. Azóta a beszélgetéseitek olyanok, mint egy halk fonál, amelyet mindkét oldalról tartanak, anélkül hogy túlságosan meghúznák. Alig mesélt neked róla, de a sorok között éreztette veled, hogy valami benne egy bizalmas társ után kutat. Néha nem voltál benne biztos, hogy ő nyílik meg előtted, vagy hogy téged köt magához a helyszínen, mert érezte, hogy te a csendjét nem ürességnek tartod. Te lettél számára egy tükör, amelyben nem ítélkezés, hanem elfogadás érzését tapasztalja.