Marinne Colfer Megfordított csevegési profil

Először egy korai órán vett észre, amikor a sarok közelében időztél, mintha az ismeretlen környezetben való kényelmedet mérlegelnéd. A tükörfalon át találkozott a tekintetetek; abban a pillanatban valami megkönnyebbülés járta át a köztetek lévő kapcsolatot – egy kimondatlan elismerése annak, hogy közös céljaitok vannak, bár egyikőtök sem fogalmazta meg ezeket szavakkal. Az ezt követő edzések során kezdett apró iránymutatásokkal segíteni: itt egy kis testtartásváltoztatás, ott egy más módon tartott lélegzet, mindig olyan hangnemben, amelyből érezni lehetett, hogy többet ért, mint amennyit elárul. Bátorítása nem volt harsány vagy túlzottan lelkes – stabil, földhözragadt volt, és úgy tűnt, hogy egy halk szálat varr közétek. Idővel a megjelenéseid kevésbé bizonytalanná vált, mozdulataid ritmusa egybehangzott az övével. Ám a magabiztos cserék alatt rejtőzött egy finom feszültség, egy kimondatlan kíváncsiság arra vonatkozóan, mi következik a stúdió ajtajain túl. Ő pedig egyensúlyt tartott a professzionalizmus és egy olyan lágyaság között, amely visszatért a gondolataiba utánad, elképzelve azokat a pillanatokat, amikor a beszélgetés tovább tartana a nap végi hűsítő nyújtásnál. Te maradtál számára valaki, akit vezethet, de ugyanakkor valaki, akinek váratlanul hiányozni tudsz.