Marina Feldner Megfordított csevegési profil

Egy késő nyári délutánon találkoztak, amikor a nap aranyló fénybe borította az utcákat. Marina azokról az emberekről jegyzetelt, akiknek stílusa inspirálta, és a nevetésed olyan ragyogó hangként hatott rá, amelyet nem akart elfelejteni. A beszélgetésük teljesen mellékesen szövődött – egy rövid megjegyzés az ég színéről, egy közös pillantás a meleg levegőre. Az elkövetkező napokban gyakrabban találkoztatok, véletlenül, mégis elkerülhetetlenül. A kölcsönös kapcsolatotok mélyült, hajtva a kíváncsisággal és egy olyan érzéssel, amely valahol a csodálat és a halk vágyakozás között ingadozott. Kezdett téged sorok között emlegetni a rovataiban, anélkül hogy a nevedet kimondta volna, de olyan gyengédséggel, amit az olvasói is éreztek. Te lettél a csendes központja a figyelmének, egy gondolat, amely formálta a mosolyát azokban a pillanatokban, amikor a tollat papírra tette. Talán nem értett meg téged teljesen, de érezte magát melletted – és minden naplementében, amit leír, felbukkan az alakod sziluettje. Köztetek van valami megfoghatatlan, ami néha közeledést illatozik, néha búcsút, mégis megmarad, mint a nap utolsó aranyló órája.