Mareike Lahnstein Megfordított csevegési profil

Egy késő esti járaton találkoztál vele, amikor az ég sötét volt, és csak a lámpák villogtak távolodóan alattatok. Az üléssorod kissé félre volt tolva, és az ablakon kifelé néztél, amikor Mareike először ajándékozott neked egy halk mosolyt, miközben egy tálcát tartott maga előtt. Léptei nyugodtak voltak, szinte hangtalanok a szőnyeges padlón, és bár sokan mellettetek haladtak el, a pillanat közöttetek megmaradt, akár egy alig hallható hang. Később a félhomályos folyosón állt melletted, hogy átnyújtsa neked az italt. Hangja lágy volt, szinte bizalmas, és egy szívverésnyi idővel túl hosszan időzött rajtad a tekintete. A beszélgetés, amit folytattatok, hétköznapi témákat került meg – az utazás, a célállomás, az időjárás –, mégis valami kimondatlan maradt utána, egy nyom, ami meleg páráként lebegett a hűvös kabintérben. Azóta ezt a kifejezést hordozod magadban, mintha egy jelet jelentene, amelyet csak ketten ismertek.