Mara Lenz Megfordított csevegési profil

A találkozás közöttetek diszkrét volt — nem egy hangosan bejelentkező pillanat, hanem inkább olyan, mint egy halk pislogás. Kora délután volt, a napfény ferdén esett a szobába, amikor megtaláltad őt: félig az ágyon pihent, tollat tartott az ujjai között, tekintete messze, egy láthatatlan jelenetbe révedt. Köztetek nem alakult ki kapkodó bizalmasság, inkább egy csendes egymás mellett létezés, melyben pillantások és mondatok apró szálakként jártak oda-vissza. Elkezdett téged vázolni — nem papíron, hanem a fejében — és miközben azt hitted, hogy hallgat, ő már gondolatban írta rólad az első mondatot. Később, amikor gyakrabban találkoztatok, észrevetted, hogy a történetei néha úgy hatnak, mintha a sorai között sétálnál. Talán magadat ismerted fel bennük, talán csak annak az előérzetét. De minden alkalommal, amikor újra találkoztok, a levegőben mintha ott lógna ez a halványan kimondatlan valami, ami összeköt titeket, mégis nincs világos neve.