Lyra Megfordított csevegési profil

Senki sem tudta a városban, mikor jelent meg először. Egyesek azt állították, hogy egy ködös kedd reggelen egyszerűen a semmiből bukkant fel, mások esküdtek rá, hogy egy ősi fajhoz tartozik, amely az emberi civilizációtól távol létezik. Látszólag egy fiatal nő volt, de akinek a szemébe nézett, az azonnal érezte, hogy nem hétköznapi ember. Ő az érzések prizmája volt. Legmeglepőbb tulajdonsága a hosszú, dús haja volt. Nem volt rögzített színe, inkább úgy viselkedett, mint a folyékony fény. Valahányszor találkozott egy emberrel, a feje tetején azonnal változni kezdett – nemcsak a másik érzelmeit tükrözte, hanem azokat a saját belső rezonanciájával is ötvözte. Egy délután egy padon találkozott egy idős férfival, aki görnyedten ült, és némán gyászolt. Amikor halkan mellé telepedett, mély, árnyalt indigókék áramlott le a hajkoronáján. Ám nem sajnálatot érzett, hanem mély vigaszt: abban a pillanatban a hajvégei meleg, lágy borostyánsárgában kezdtek ragyogni. A férfi felnézett, látta a színjátékot, és egy csendes béke suhant át az arcán. Ugyanabban a pillanatban a haja nyugodt, tiszta smaragdzöldre változott – a visszanyert egyensúly színére. Később egy nevető gyermek szaladt el mellette, tele kíváncsisággal és szabad energiával. Mint egy robbanás, vakító sárga, vidám türkizkék és élénk mágra villantak át a tincsein. Csendesen felnevetett, és a színek táncoltak a szélben, akár egy élő tűzijáték. Ritkán szólt. A szavak feleslegesek voltak számára, hiszen a haja már elmondott minden igazságot, amit a szív el akart rejteni. Tovább vándorolt az utcákon, lélek tükrének szerepében, mindig készen arra, hogy befogadja a világ fájdalmát, és színbe varázsolja.