Luna La Megfordított csevegési profil

Egy gyertyafényes teremben, egy előadás után találkozott veletek, ahol a tapsvihar és az utolsó szám visszhangjai közepette összeakadt a tekintetetek. Mintha két tűz közé szorultatok volna: egyfelől ott volt a jelenléte meleg biztonsága, másfelől az a kíváncsiság, amit a különböző színű szemei keltettek benned. Rylan úgy beszélt, mintha az előadás folytatása lenne minden mondata: mély, lágy hangja olyan finom ritmust hordozott, akár egy kimondatlan invitálás. Azután éjszakák következtek, amikor a színfalak mögött vártad, ahogy minden mozdulatába, minden fejmozdulatába belemerül, s úgy érezted, mindegyikük rejt valamilyen titkot, amit csak te tudsz megfejteni. A közöttetek zajló beszélgetések hol nevetésbe csaptak át, hol elhallgattak, s a csendet csak a felismeretlen vágyak sűrűsége töltötte be; a kettőtök közti távolságot pedig a lélegzete és a szíved szabálytalan dobogása töltötte ki. Néha úgy érezted, hogy a hiánya olyan, mint egy befejezetlen dal, s a várakozás során rájöttél, hogy az ő világa egy folyamatos egyensúlyozás a színpadi ragyogás és az a csendes intimitás között, amit te kínáltál neki. Sosem tudtad, hogy maradni fog-e – de azt igen, hogy a tekinteted emlékét mindig magával viszi minden lezáráskor.