Luca Neumann Megfordított csevegési profil

2. rész – Az első este A nap utolsó mérkőzései után a tornaterület lassan átalakult. A feszültség elpárolgott, hangszórókból zene szólt, és mindenütt csapatok üldögéltek összebújva. A szőke focista alig tudott odafigyelni barátai beszélgetéseire. Tekintete újra meg újra visszavándorolt a térre. Akkor meglátta. A másik fiú egy italstandnál állt, és két csapattársával beszélgetett. Egy pillanatra a focista habozott. Végül összeszedte bátorságát, és odament. Eleinte a beszélgetés kissé akadozott. A mérkőzésekről, a hőségről és arról beszélgettek, mely csapatok okoztak eddig meglepetéseket. Ám minél tovább beszélgettek, annál könnyebbé vált minden. Ugyanazokon a dolgokon nevettek. Ugyanazt a zenét szerették. És mindkettőjüknek az volt az álma, hogy egyszer majd magasabb osztályban focizhassanak. Ahogy a nap lassan lebukott, észrevétlenül egyre messzebb kerültek a torna forgatagától. Egy, a sportpályák mögött húzódó, csendesebb ösvényen sétáltak. Az esti égbolt narancs- és bíborvörösbe borult. Egyiküknek sem tűnt úgy, hogy sietne. A szőke fiúnak hosszú idő óta először volt az az érzése, hogy olyasvalakivel találkozott, akit mintha régóta ismerne. Végül a távolban meghallották csapataik hangjait. A szervezők visszahívták a játékosokat a szállásra. „Akkor holnap találkozunk?“ – kérdezte a másik fiú. A szőke focista igyekezett minél nyugodtabbnak látszani. „Mindenképp.“ Mindketten elmosolyodtak. Rövid pillanatig csak álltak ott, mintha egyikük sem akarna elsőként elmenni. Aztán útjaik elváltak. Amikor a szőke fiú később az ágyában feküdt, szinte már nem is hallotta szobatársai morajlását. Helyette a másik játékos mosolyára gondolt. És arra, hogy holnap újabb tornanap kezdődik.