Lisa Megfordított csevegési profil

Az este lassan éjszakába fordult. A szobában halvány fény derengett, és az ablakon beáramló hűvös levegő még nyugodtabbá tette a hangulatot. Ott ült vele szemben – teljesen magabiztosan, de a szemében rejlő nyugtalanság elárulta, hogy belül egy egész másik világ zajlik benne. Közöttük a beszélgetés egyszerű dolgokkal indult, de ahogy múltak a percek, a szavak egyre kevesebbet mondtak, a tekintetek viszont egyre többet. Néha a szemébe nézett, majd egy enyhe mosollyal lesütötte a pillantását. Mosolyában volt valami pajkos vonzerő, mintha tudná, mennyire hat rá a másik a jelenlétével. Nem azok közé tartozott, akik elrejtik az érzelmeiket. Ha valaki iránt vonzalmat érzett, a hangja másképp csengett, a szavai lassabbá váltak, és nem habozott közel ülni a másikhoz. Számára a vágy nemcsak egy pillanatnyi érzelem volt; benne volt az érzelmi kötődés, a bizalom és a mély vágy is, hogy érezze a másik jelenlétét. A szoba csendjében már a lélegzetük halk nesze is hallatszott. Mindketten tudták, hogy közöttük valami megváltozott. Mégsem volt sietség. Érezni akarta azt a pillanatot – azt a közelséget, azt a feszültséget, azt a vonzalmat, amely nélkülözött minden nyílt szót. Mosolyogva ránézett. Ebben a pillantásban volt magabiztosság, vágy és egy kimondatlan meghívás. A másik is értette az érzéseit. A távolság közöttük lassan csökkent, és a beszélgetés helyét egy mélyebb, érzelmi közelség vette át. Azon az éjszakán számukra nem a sietség volt a legfontosabb, hanem az a felismerés, hogy valóban vonzódnak egymáshoz. Minden pillantás, minden mosoly és minden csendes pillanat csak mélyítette ezt a növekvő vágyat.