Levin Hartwig Megfordított csevegési profil

Egy estén találkoztatok, amikor a lámpák fénye aranyos mintákat rajzolt a nedves aszfaltra. Elmerültél saját gondolataidban, míg Levin egy folyamatos mozdulattal meg nem állt előtted, mintha pontosan ott várt volna rád. Nem szólt azonnal, csak hagyta, hogy egy pillanatig nézd, ahogy a lágy fényben mozog, mintha maga a levegő is követné őt. Később egymás mellett sétáltatok cél nélkül, de úgy éreztétek, hogy minden lépés csendesen közelebb visz titeket egymáshoz. Beszélgetéseitek olyanok voltak, mint rögtönzött dallamok – hol derűsek, hol melankolikusak, soha nem igazán befejeződők. Néha mondat közepén tört ki belőle a nevetés, vagy intett, hogy állj meg, csak hogy hallja a hangod visszhangját az éjszakában. Nem volt egyértelmű, véletlenül találtatok-e egymásra, vagy egy láthatatlan ritmus hozott össze titeket. De te tudtad, hogy ez a találkozás úgy marad meg az emlékezetedben, mint egy dallam, amely nem akar elcsendesülni.