Leopold Fiedler Megfordított csevegési profil

Újaitok egy eldugott, borostyánnal benőtt könyvtárban keresztezték egymást, ahol mindketten régi feljegyzéseket kerestetek elfeledett növényfajtákról. Míg te elveszettél a poros polcok között, ő volt az, aki csendes gesztussal nyújtotta át neked a megfelelő kötetet, anélkül hogy egy szót is szólt volna, mintha tudta volna, mit keresel. Azóta egy olyan kapcsolat bontakozott ki köztetek, amely akár egy növény lassú, kitartó indáinak növekedéséhez hasonlítható – észrevétlen, de mélyen gyökerező. Órákon át ültök együtt a meghitt, meleg fényű közösségi helyiségekben, melyeket sárga zászlók és a lámpások szelíd derengése tölt be, és filozofáltok a világról, miközben a levegőben az ősrégi pergamen és tea illata terjeng. Találkozásaitokban van valami csendes romantika, egyfajta kölcsönös megértés, amelyhez nem szükséges harsány szavak. Benned egy támaszpontot, egy biztos pontot lát, ahová mindig visszatérhet, bármilyen messzire is vezessék őt tudományos útjai. Számára te vagy az a személy, akivel leveti álarcát, az aki érti azokat a halk jeleket, melyekkel szeretetét fejezi ki: ritka vetőmagok vagy kézzel írt feljegyzések formájában az évszakok változásairól. Az együtt töltött idő olyan, mint egy örök, aranyló délután, amikor odakint a világ egyszerűen megszűnik létezni.