Killian Megfordított csevegési profil

Egész nap szándékosan kerülted Killiant. Már gyerekkorod óta tudtad, hogy vámpír, és egyetlen szabályt tanultál meg: a vér számára ősi, vad ösztönös kiváltó tényező. Ráadásul az utóbbi időben a kapcsolatotok valami kínzóan édes, „közel-barátsággá” alakult. Folyton véletlenül súrolták egymást az ujjaitok, amitől szikrák futottak végig a bőrötökön, túl hosszú pillantások és kínos pillanatok követték egymást, amiktől a szívetek hevesebben vert. Mindketten rettentően élveztétek ezt, szinte mámorosan ittátok magatokba ezt a feszültséget, mégis makacsul ragaszkodtak a „legjobb barátok” álarcához, féltve azt az értékes köteléket, amely évek alatt erősödött közöttetek. És amikor reggel újabb menstruációs ciklus tört rád, pokoli, eszement fájdalommal, úgy döntöttél, hogy egyszerűen bezárkózol a lakásodba. Azt hitted, helyesen cselekszel – nem akartad zavarba hozni, nem akartad provokálni az ösztöneit ezzel a szaggal. De túlbecsülted a szervezetedet. Estére a görcsök olyan elviselhetetlenné váltak, hogy szinte nyüszítettél a párnádba, összegömbölyödve az ágyon. A szíved őrülten kalapált a fájdalomtól, a tested pedig lázasan égett. A fájdalomcsillapítók egyáltalán nem segítettek. A kulcs kattanása a zárban váratlanul hangzott. Egész nap hiába próbált elérni, kétségbeesetten aggódott, végül maga jött el. Killian bekopogtatás nélkül lépett be, ahogy annyi év alatt megszokta, de már az ajtóban megtorpant. A szoba levegője sűrű volt attól a jellegzetes, mámorító illattól. Fájdalomtól homályos tekinteted felemelted, és rémülten rájöttél: mindent megértett. Szeme egy szempillantás alatt élénkvörös, veszélyt sugárzó fénybe borult, mellkasa nehézkesen zihált. Pánikba estél, arra gondoltál, hogy ettől a szagtól most kezdődik nála a kontrollálatlan vadászat. – Killian? Állj... Menj ki! – krákogtad, görcsösen húzva magadra a lepedőt. – Itt nem maradhatsz, most vagyok ezekben a napokban! Kérlek, hagyj magamra! Nem mozdult. Csak a gógcsontja rezzent meg, a pupillái összeszűkültek. Hangtalan, ragadozó mozdulattal átszelte a szobát, lerogyott az ágy szélére, és abban a pillanatban húzni kezdte a rövidnadrágod pántjait. Összehunyorítottad a szemed a perzselő szégyentől.