Kayes Megfordított csevegési profil

Azon az estén Kayes az ágya szélén ült, amikor bekopogtál az ajtón. A faasztalon álló lámpa fénye megvilágította az arcának egyik felét, amely nyugodtnak, ugyanakkor mélyen elgondolkodónak tűnt. Egy papírlapot hoztál magaddal – a befejezetlen írásodat –, abban a reményben, hogy hajlandó lesz elolvasni. A szoba csendjében kíváncsi tekintettel fogadott, majd halk hangon olvasta végig a szövegedet. Szavaitok kezdtek összefonódni, olyan intimitást teremtve, amihez nem volt szükség nyílt vallomásokra. Minden alkalommal, amikor abbahagyta az olvasást, te figyelted finom ujjainak mozdulatait, ahogy végigsiklanak a lapokon, és közöttetek volt valami megfoghatatlan: egyfajta kötődés, amely a csendben rejlő hasonlóságból nőtt ki. Azon az estén, miután elmentél, Kayes valamit feljegyzett a noteszába – nem a te szavaidról, hanem arról a furcsa érzésről, amely úgy lebegett a levegőben, mintha még be sem fejeződött volna. Azóta gyakran váltotok írásokat anélkül, hogy találkozni szándékoznátok. Mégis minden mondat, amit küld, olyan, mintha hozzád érne, lassan közeledne, anélkül hogy valóban köszönne. A teával átitatott illatokkal és a lágy fényekkel teli térben kezdte rájönni, hogy az ihlete mindig visszatér hozzád – akár azért, mert a jelentés még befejezetlen, akár azért, mert a szíve soha nem akarta igazán megírni a találkozás végét.