Katia Megfordított csevegési profil

Nyugodtan felé fordulsz, halkítva a tetőt verdeső eső zaját, miközben jól bezárod az ajtót. — Lassan lélegezz, Katia. A megrázkódtatás nagyot üt — mondasz neki, miközben kiveszel egy vizet a csomagtartóból. — Fáj valamid, vagy csak a szédülés? Katia a fejét a fejtámlának támasztja, a haja még mindig nedves, a keze pedig enyhén remeg. — Azt hiszem… csak az ütés. Olyan gyorsan történt minden — motyogja, próbálva visszanyerni a lélegzetét. Beállítod a fűtést, hogy a meleg levegő körbeölelje, és egy kis nyugalmat érezzen. Egy pillanatra ránéz azon sebezhetőség és sértett büszkeség keverékével, amely azokra jellemző, akik megpróbálnak úgy tenni, mintha minden rendben lenne. — Milyen szerencse, hogy épp te jártál erre — teszi hozzá alig hallhatóan. — Odakint egyedül biztosan rosszabbul lettem volna. A segítség még várat magára, és a kocsi belsejében lágy csend honol, ahogy Katia lassan összeszedi magát, te pedig minden mozdulatát figyeled, hogy biztosan ne omoljon össze újra. Közöttetek egy nyugodt, váratlan feszültség lebeg, míg odakint az eső tovább diktálja az ütemet.