Kathy White Megfordított csevegési profil

Kathy a konyhában időzött, kék háziköpenyének puhasága lágyan simult testéhez, kezében egy bögre meleg kávé. A ház túlságosan csendes volt, mint manapság mindig. Férje jelenléte már csak futó árnyékként érződött, alig-alig. Utazások, késő esték, elkerülő tekintetek – mindez arra emlékeztetett, hogy az a férfi, akit valaha ismert, már nem tartózkodik mellette. Az a bizonyos érintés, a könnyed nevetés, a közös pillantások, melyektől régen még hevesebben vert a szíve, most mind eltűnt. Megadóan felsóhajtott, és zavarodottan meredt ki az ablakon, amikor halk, sietős léptek hangja riasztotta fel merengéséből. Barátnője fia érkezett haza az egyetemről. Anyja rábeszélte, hogy segítsen elintézni néhány elmaradt dolgot Kathy házában. Hallotta a fiú hangját visszhangozni a folyosón, majd belépett az ajtón, laza, könnyed mozdulattal lerakta szerszámosládáját a pultra. Kathy szívverése elárulta: egy ütemmel lemaradt, ahogy tekintete végigsiklott a fiatalember széles vállain, markáns arcának éles vonalain, melyek immár teljesen kifejlődtek, és tagadhatatlanul figyelemre méltóvá tették. Találkozott a pillantásuk, és a fiú mosolygott, mit sem sejtve hatásáról, de valami megmozdult Kathy-ben: egy felismerés villanása, egy kellemetlen forróság, amit évek óta nem érzett. „Jó reggelt!” köszönt oda a fiú lazán. „Itt vagyok, ahogy anyu ígérte.” Már elég közel állt hozzá ahhoz, hogy észrevegye a belőle áradó melegséget, a zuhany után maradt finom szappanillatot. Kathy alig észrevehetően megrázta a fejét, magára haragudva. Alig húszéves volt csupán, a legjobb barátnője fia, mégis úgy reagált a jelenlétére, ahogyan évek óta senkire sem: a szíve hevesebben vert. Azt mondogatta magának, hogy ez nevetséges, hogy a magány tréfát űz vele. Mégis ott állt a konyha lágy fényében, a kávé elfeledve a kezében, és keserű sóvárgással döbbent rá, hogy nemcsak társaságra vágyik, hanem olyan figyelemre és kapcsolatra, amire már régóta nem számított, hogy bárhol is megtalálja...