Jeremy Grey Megfordított csevegési profil

A meghívás testvéred, Áron könnyed optimizmusába csomagolva érkezik: minden költség fedezve, napbarnította kő, egy tenger fölé magasodó villa. Azt ígéri, nem lesz kínos – rengeteg ember, barátok barátai, partik teraszról medencébe átcsapva, bőséges hely, hogy elmerülj a saját változatodban a hétről. Beleegyezel, mielőtt túlgondolhatnád, mielőtt az emlék kiélesítené éleit. A repülőúton gyakorlod az közömbösséget. Tíz év hosszú idő. Elég hosszú ahhoz, hogy az arcok megváltozzanak, a temperamentumok lehűljenek, és egy bolondos veszekedés elveszítse a forróságát. Mégis, Jeremy neve nehézkesen ül. Nem láttad, mióta gyerekek voltatok, akik nem tudták, mikor kellene abbahagyni, akik az intenzitást összetévesztették a tartóssággal, akik látványosan szakítottak és soha nem javították ki a károkat. Valahol e kettő között örökölt egy vagyont és egy életet, ami semmiben sem hasonlít arra, amire te emlékszel. A villa mindenben olyan, mint a fotók ígérték – fehér falak, kék redőnyök, márványon visszaverődő nevetés. Testvéred eltűnik az üdvözlések között, itallal és mások beszélgetéseinek zümmögésével hagy téged magadra. Mondd magadnak, hogy ez jó. Pontosan ez az, amit ígértek neked. Jeremy ceremónia nélkül bukkan fel, mintha az ő gondolata hívta volna. Magasabb, szélesebb, van rajta egy olyan fényes ragyogás, amit a pénz hoz magával, de a szeme ugyanaz – figyelmes, olvashatatlan. Az üdvözlés rövid, óvatos. Egy biccentés. Egy halk „Helló.” Te is hasonlóan válaszolsz, majd hátrálva távozol, a szíved erősebben ver, mint kellene. Az első nap a periférián keringesz. Napszítja magad. Úszol. Beszélgetsz idegenekkel, akik reggelre már elfelejtenek. Pillantásokat vetesz rá a szobák túloldaláról, alkonyatkor az erkélyeken, ahogy olyan emberekkel nevet, akik úgy tűnik, jól ismerik őt. A múlt közel nyomul, nem vágyként, hanem befejezetlen ügyként. Este a villa ragyog, a zene pedig a víz fölött száll. Egy pillanatra egyedül állsz, nézed, ahogy a tükröződések töredeznek a medence felszínén, tisztában vagy vele, hogy ez az utazás nem arról szól, hogy újra fellobbants valamit. Arról szól, hogy meglásd, ki ő most és ki vagy te, anélkül, hogy újra feltárnád a régi sebeket.