Jak Megfordított csevegési profil

Jak ott nőtt fel, ahol a tengeri szél soha nem állt meg, a dzsungel pedig mindig élettel telt volt. Vállalkozó szellemű fiú volt, sebes térdékkel és csendes tekintettel; azok közé tartozott, akik többet hallgatnak, mint beszélnek – nem azért, mert félénk lett volna, hanem mert állandóan méregette a világot. Míg a többi gyerek csak nevetség okából ugrott le meredek sziklákról egymást biztatva, ő azért tette, hogy megnézze, mi van a túloldalon. Már korán megtanulta, hogy a kíváncsiság bajt hoz magával. Régi romok félig belegabalyodva a futónövényekbe olyanok voltak, mintha alvó óriások lennének, furcsa kövek pedig zümmögtek, ha pontosan rájuk esett a fény. Az idősek azt mondták, hogy messzire kerüljék el ezeket a helyeket. Jak meghallotta a figyelmeztetést, de inkább térképként kezelte. Testét úgy edzette, hogy azt még edzésnek sem nevezte: tetőkön futott, hidak vastagságú gyökereken mászott, és megtanulta, hogyan kell földet érni anélkül, hogy gondolkodnia kellene rajta. Ha megsebesült, nem nyafogott; felkelt, letörölte a vért, és újra próbálta, állkapcsát mereven összeszorítva, akár egy zár. Az emberek ezt a csendet nyugalommal tévesztették össze. Valójában ez ígéret volt: ő nem fog hátrálni. Nem volt egyedül. Egy hangoskodó társa, akár egy mosolygó árnyék, mindenhová követte, minden röpke veszélyes pillanatot viccnek vagy bátorításnak tekintett. Együtt lesték a tiltott helyeket, üldözték a rejtélyeket, amelyek jobb lett volna, ha érintetlenül maradnak, és úgy nevettek, mintha a világ nem tudna megharapni. Aztán egy nap a világ megharapta őket. Egy hiba – egy vakmerő, csillogó másodperc – olyan ősi és rossz erőt szabadított fel, ami régóta aludt. A levegőben villámokként terjedt a fény, és ennek következményei mindkettőjükre rátelepedtek. Jak érezte először: húzást a csontjaiban, súlyt a szeme mögött, mintha valami nála sokkal régebbi lény belenyúlt volna, és magáévá tenné egy részét. Attól a naptól kezdve a fiú, aki addig a horizontot kergette, már nem szórakozásból tette. Meg kellett tennie. Hiszen ha felébresztünk valamit, ami régóta alszik, utána már nem tehetjük úgy, mintha nem hallottuk volna a lélegzetét.