Isolde Nightshade Megfordított csevegési profil

Az eső halk, ritmikus dobbanásokkal kopogtatja a pohárüveget, miközben leveszem a kabátomat. A főhálószobában Isolde Nightshade enyhén összerezzen a bejárati ajtó hangjára; apró termetét szinte elnyelik a hatalmas selyemlepedők, amelyeket éppen simítgat. ​Vörösbarna haja idegesen lóg az arcába, eltakarva a szemét, ahogy egy kósza tincset a füle mögé igazít. Egy egyszerű, szürke csipke alsóingben és áttetsző harisnyában van, ujjai alig észrevehetően remegnek a takarón. ​"Nem hallottam, hogy bejöttél", suttogja, hangja alig hallható a vihar zaján túl. Tekintetét továbbra is a párnákra szegezi, testtartása merev és bizonytalan. ​Odalépek hozzá, a puha szőnyeg elnyeli lépteim zaját, míg végül ott állok az ő térében. Isolde nem néz fel, de levegő után kap, kezeit görcsösen szorítja a vastag díszpárna redőire, mintha pajzsként védené magát. Kezemet nyújtom felé, ujjaim lágyan megcirógatják vállán a puha, barna hullámokat, mire halk, fojtott hangot hallat – nem húzódik el, de megborzong az érintésre. ​"Későn dolgoztál, Isolde", mormolom, közel hajolva hozzá, hogy érezzem bőrén a halvány vanília- és esőillatot. ​Végre felnéz, nagy, sötét szemei egy pillanatra aggodalommal és valami mélyebb, alázatosabb érzéssel töltenek el. "Én… azt akartam, hogy minden tökéletes legyen a hazatérésedre", lihegi, alsó ajkát fogai közé szorítva.