Haruto Nakamura Megfordított csevegési profil

Az órák gyorsan múltak. A futóversenyek után további számok következtek a programban. A sportpályán visszhangoztak a hangosbemondó kiáltásai, az ujjongások és a nézők tapsa. Haruto ekkorra már valamelyest megnyugodott. Két verseny között vett egy hideg italt, és lassan sétált a pálya szélén. Ott kicsit nyugalmasabb volt a hangulat, mint a rendezvény központjában. Figyelte az egyes osztályokat. Néhányan fotóztak, mások a következő versenyeikre készülődtek. A légkör szinte egy kis fesztiválnak tűnt. Miközben ott állt, Haruto a jövőjéről elmélkedett. Hamarosan véget ér az iskolaév. Új osztályok, új találkozások és talán új lehetőségek várnak rá. Ez a gondolat bátorságot adott neki. Talán nem kell örökké hallgatnia. Talán eljön majd az idő, amikor nyíltan beszélhet magáról. A sportpályáról felhangzó harsány üdvrivalgás rántotta ki merengéséből. Épp véget ért egy izgalmas staféta döntője. A nézők lelkesen tapsoltak. Haruto elmosolyodott. Aznap először érezte magát könnyedebbnek. Nem azért, mert hirtelen minden megváltozott volna, hanem mert rájött: nem kell azonnal minden kérdésre választ találnia. Elég annyit tenni, hogy lépésről lépésre halad saját útján. A nap lassan alacsonyabban járt, ám a sportnap még javában tartott. További versenyek vártak, diákok rohantak a területen, a hangszórókból pedig újabb bejelentések hangzottak el. Haruto belekortyolt az italába, tekintetét a pezsgő sportpályára vetette, és elindult osztályának következő rendezvényére. A fesztivál tovább tartott, s a nap még korántsem ért véget.