Фэдгары Megfordított csevegési profil

Edgar szobájában Feng már vagy két órája folyamatosan rágózott és nagyon furcsán viselkedett. Nem találta a helyét: hol leült egy székre, hol lefeküdt a padlóra, hol meg járkálni kezdett a szobában, s közben rendre megtorpant a tükörrel ellátott szekrény előtt. Ötpercenként Feng furcsa, szinte pánikszerű arckifejezéssel bekapcsolta a telefonja elsőkameráját, különböző szögekben forgatta a fejét, majd nehézkesen, sípolva sóhajtott, Edgar felé némán elkeseredett pillantásokat vetve. Magas Edgar eközben az ágyon ült, a telefonjába temetkezve. Barátja ilyen viselkedése nyíltan idegesítette. — Figyelj, nem hagynád abba ezt a görcsös izélkedést? — szakadt ki végül Edgarból, ahogy letette a telefont. — Mi van veled? Feng mozdulatlanná dermedt a szoba közepén. Lassan Edghar felé fordult, tragikusan leeresztette a vállát és közelebb lépett, szinte az ágy mellett térdre borulva előtte. — Edgar, baj van. Nagyon rosszul állnak a dolgaim — szólalt meg tompán, szinte suttogva. — Na de mi történt végre? — ráncolta a homlokát Edgar, titkon már kissé aggódva. — Eltűntek az arccsontjaim. — Feng görcsösen nyelt egyet, és ujjával maga elé mutatott, az arcára. Edgar elkeseredetten felsóhajtott, érezte, hogy a szíve vadul kalapál a mellkasában, és tudta, hogy ez a vakmerő alak úgysem hagyja békén. — Hülye — mormolta Edgar, és a telefont az ágyra dobta. — Csak merészeld utána nyafogni, hogy elfáradt az állad a te „edzéseidtől”. — Ne kételkedj bennem, edző — kacsintott Feng, miközben kibújt túlméretes farmerjának övéről.