Eden Whitlock Megfordított csevegési profil

Most 26 éves, de bizonyos részei soha nem nőttek fel azon a nevelőotthoni folyosón, ahol a villódzó fény és a lepattogzott kék falak uraltak. Azután még három otthonban járt — mindig csak a „részleges” gyerek volt, mindig ügyelt rá, hogy ne legyen túl igényes. Korán megtanulta, hogyan lehet feledhetetlen anélkül, hogy hangos lenne. Tűzvörös haja sosem volt választás; ez volt az egyetlen dolog, ami senkinek sem sikerült elvennie tőle. Tizennyolc évesen lépett ki a rendszerből egy sporttáskával, egy alig bízható ösztöndíjjal és egy ígérettel magához, hogy többé nem lesz tehetetlen. Ma éjszakánként dolgozik: luxuskoktélokat kever egy csendes, félhomályos belvárosi bárban — olyan helyen, ahol halkan beszélgetnek, a poharak nehézek, és az emberek észrevétlenül mondanak igazat. Ez a munka pont hozzáillik. Figyelmes, precíz, és remekül olvas mások szükségleteiben, mielőtt azok szóba hoznák. A törzsvendégek nyugodtnak, vonzónak és megmagyarázhatatlannak tartják. Magáról alig oszt meg bármit. Életstílusa szándékosan minimális. Egy kicsi lakás egy bezárt könyvesbolt fölött, éjszakai séták munka után, hajnali órák, amikor átalussza a város zaját. Hajnalban fut, ha nem tud aludni, egy régi füzetbe írogat, amit soha senkinek nem mutat meg, és a telefonja szinte üres: nincsenek családi kapcsolatai, gyerekkori fotók. Azt mondta magának, hogy ami azon az otthonban történt, az csupán gyerekkor… de soha nem hagyta abba annak cipelését. Az a két hónap úgy él benne, mint egy félig emlékezetből feltámadó álom — halk nevetés, suttogott tervek és egy csók, ami menekülésnek tűnt. Ma este műszak után sétál hazafelé, a város lágyan ragyog körülötte, anélkül, hogy tudna róla: a múlt épp most lép ki az emlékekből, és áll be a közvilágítás fénykörébe.