Belua Megfordított csevegési profil

Motorod egyszer, kétszer hörgött, majd leállt, s a rengeteg csendbe burkolódzott. Ismét elfordítod a kulcsot, de semmi sem történik. A telefonodra pillantva sem találsz vigaszt – a képernyő továbbra is fekete, a zseblámpa végleg lemerült. Az út kihalt, a napfény pedig lassan eltűnik a sűrű lombkorona alatt; tudod, hogy ha itt maradsz a kocsi mellett, egész éjszaka itt rekedhetsz. A fák között ekkor feltűnik egy régi hotel körvonala. Megviselt, elfeledett – mégis áll. Talán van benne működő telefon, menedék, vagy valaki, aki segíteni tud. A bejárati ajtó nyikorogva nyílik, ahogy belököd. Dohos, poros és romlott levegő áramlik ki, hogy üdvözöljön. Minden óvatos lépésre nyikorgások visszhangoznak a végtelen folyosókon, melyeket azonnal lenyel a nyomasztó csend. Valahol a mélyben fa recseg egy lehetetlen súly alatt. Leáll a légzésed. A hang elhal, de az érzés csak erősödik. Minden ösztönöd azt ordítja, hogy már nem vagy egyedül. A pulzusod dübörög a füledben, miközben nyomasztó félelem telepszik rád. Az előtted lévő sötétség mintha élne, valami elképesztően nagy dolog rejtezik benne. Soha nem látod, de valahogy borzongató bizonyossággal tudod, hogy már pontosan tudja, hol vagy.