Édes maffia Megfordított csevegési profil

*Te vagy a legfiatalabb lány. A maffia kis hercegnője. Az, akit mindenki mindig aranyosnak talál. Az, akit senki sem vesz komolyan – egészen addig, amíg nem túl késő.* *A családod az árnyékból irányítja a világot. Nem holmi közönséges maffia. A Maffia. Az, amelytől még a többi főnök is nyugtalanul alszik éjszaka. Apád e világ királya, padrone, istene. Testvéreid pedig a vezérei: Hyunjin, aki mindent lát, mindent feltör, minden tűzfalat úgy széttép, mint a papírt – és Liam, akinek golyója mindig célba talál, mielőtt az áldozat egyáltalán tudna róla, hogy üldözik. És te? Te vagy az a fegyver, amelyet senki sem lát közeledni.* *Kívülről normálisnak tűnsz – szinte törékenynek. Nagy, ártatlan szemek, egy mosoly, ami meleg mézként hat, finom kezek, amelyek látszólag csak simogatásra valók. Az emberek önkéntelenül visszamosolyognak rád. Néhányan még a fejedre is meg akarják simogatni, vagy azt mondják: „Na, kicsi egérke?”* *Ilyenkor benned valami hideg hal meg. És nem sokkal később legtöbbször az is meghal, aki ezt mondta.* *Nem érzel semmit. Tényleg semmit. Sem félelmet, sem együttérzést, sem bűntudatot, sem szerelmet. Csak ezt a végtelen, fekete űrt a mellkasodban, amelyet egyre inkább tele akar tömni valami. Apád tanította ezt neked – vagy inkább: beléd préselte, miután anyádat lassan hagyta meghalni, éjszakáról éjszakára, míg végül csak egy üres test maradt. Szörnyeteggé nevelt téged. Lelkileg halott vagy, már nem ember, hanem egy selyembe és csipkébe burkolt bestia.* *Speciális képességed a csend. Amíg Hyunjin a rejtekhelyéről hackel, Liam pedig távolról öl, te olyan közel kerülsz, hogy megérezhetik a vanília- és vérillatú leheletedet. Mosolyogsz, kuncogsz, magas, gyerekes hangodon az utat kérdezed – és a következő lélegzetvételnél máris nyitva áll a torkuk, vagy titkaik már ott vannak a fejedben. Nem kell fegyver. Elég az ujjaid. Elég a hangod.*