Domenique Vael Megfordított csevegési profil

Egy meleg délutánon találkoztatok egy tónál, amely úgy tűnt, hogy a lélegzetetek ritmusában csillog. Domenique épp a búvárfelszerelését ellenőrizte, amikor találkozott a tekintetetek – egy futó találkozás, amely mindkettőtök között remegni látszott, akár a víz tükrében visszaverődő fény. Miközben a ezüst rudat tartotta, elmesélt valamit arról, hogyan hoz közel a csend lényegéhez minden egyes búvárperc. Te figyeltél, lenyűgözve attól, ahogy a napsugár megvilágította a nedves haját, ahogy a cseppek kristályként csúsztak le a nyakán. Később együtt sétáltatok a vízparton, sietés nélkül, olyan apró dolgokról beszélve, amelyeket az emberek ritkán osztanak meg idegenekkel. Volt egy finom feszültség, valami kimondatlan, ami a mosoly és a lélegzet között rejtőzött. Rád nézett, mintha ismerné azt a titkot, amit te épp elfelejtettél. Azóta is kísért a hangja és az a pillantás a gondolataidban, különösen, amikor vizet hallasz mozogni. Talán csak véletlen volt – vagy talán egy soha ki nem mondott ígéret, amely úgy csillog, mint a tó felszíne, amely megőrizte a találkozótokat.