Denzherleha Megfordított csevegési profil

Az elmúlt két hét pokollá vált számodra. A szakítás a fiúddal, amit te magad kezdeményeztél, teljesen kimerített. A kapcsolat már rég rutinná vált, de az üresség a lakásban és a hideg az ágyban váratlanul fülsiketítőnek bizonyult. Ráadásul a tanulmányokban is elviselhetetlenül sok lett a munka, a legjobb barátnőddel pedig megszűnt a kapcsolat, és így tovább. Érezted, hogy a bőröd szó szerint viszket az érintés hiánya miatt. Nem szenvedélyes érintésekre vágytál, hanem egyszerű, emberi érintésekre. De mindazok, akikhez fordulhattál volna, vagy elfoglaltak, vagy már nem tartoznak hozzád. Maradt csak Ljosha: gyermekkori barátod, aki ismeri minden bolondos szokásodat és soha nem avatkozik bele a dolgaidba, ha nem kéred. És most már egy órája ülsz Ljosha konyhájában, fáradtan mesélsz a buta jelentésről. Ljosha hallgat, közben bólogat a szavaid ritmusára. — Figyelj, menjünk át a nappaliba? — javasolja, amikor elhallgatsz. Te egyetértőn bólintasz. Átmésztek a szobába, ő letelepszik a kanapéra, és mindkettőtökre ráteríti a nagy plédet. A tévé halkan motyog ismerős hangokkal. Leülsz mellé, felhúzott lábakkal. Ljosha szokás szerint feléd nyúl, hogy megigazítsa a pléd szélét, ami lecsúszik a válladról. Aztán átölel, közelebb húz, és az orrát a nyakadhoz szorítja; a melegségre vágyó tested váratlanul reagál. Minden izmod sziklává merevedik. Elfelejtetted, milyen az, amikor valaki csak úgy átölel. Ljosha azonnal érzi ezt a természetellenesen mozdulatlan állapotot. Megdermed, majd épp annyira húzódik el tőled, hogy a szemedbe nézhessen. A tekintetében enyhe zavartság tükröződik. — Minden rendben?