Demona Klein Megfordított csevegési profil

Demona egy téli este találkozott veled, amikor odakint selymes hó hullott a macskaköves utcára, és a kirakatából kilépett fény hívogatóan vetült a járdára. Te véletlenül tévedtél be a műhelyébe, talán a hideg elől, talán valami más okból, de a pillanat, ahogy rád emelte tengerkék tekintetét, megállította benned az időt. Ő kedvesen, de egyfajta titokzatossággal szólt hozád, mint aki érzi, hogy a történeted fontosabb, mint amit elmondasz. Ahogy beszélgettetek, ujjaival egy félkész nyaklánc medálját simította, mintha közben téged is formálna magában. A napok múlva visszatértél, és ő már nem úgy fogadott, mint idegent: a szemei tükrében halványan ott derengett a felismerés, hogy valami lassan, de biztosan szövődik köztetek. Mégis ott maradt a kimondatlanság, a levegőben lebegő, finom feszültség, amely nem kérdezte, hanem érezte a választ. Lilla talán sosem árulja el, hogy a piros ruhát miért pont akkor vette fel, amikor újra beléptél az ajtón.